'Okinahe!'

Az előbb jöttem haza a suliból, és a házak alatt két 6-8 év körüli kisfiú focizgatott. Miután köszöntem nekik, aranyosan visszaköszöntek, aztán az 'okinahe'-nek hangzó dán kifejezést kiabálva szaladtak felém boldogan a blokk körül. Szerintem futballozni invitáltak a lurkók. Először menekültem, aztán meg angolul próbáltam nekik elmagyarázni, hogy nem értek dánul - bár tudtam, hogy esélytelen. Mivel ők - gondolom - dánul is alig értenek még, csak nevettek a kínai angolomon. Így inkább elköszöntem tőlük, ezt megértették, és ők is köszöntek: 'Farvel!'

Horsens

A városka, ahol lakunk, kb 60.000 lelket számlál, csöndes, nyugodt kis hely.
Szinte minden ház téglaburkolattal, és fehér ablakkeretezéssel rendelkezik, mintha valami oték szabályzat írná elő. A legtöbb ház előregyártott elemekből épül, még a kisebb, 1-2 szintes épületek is. Ami szépen falazott téglafalnak tűnik, az valójában gyárban készül és egy darabban pattintják oda. Ezenkívül mesés fachwerkes házikókat is lehet találni. A városban található szobrok meg annyira deviánsak, hogy majd megérdemelnek egy külön bejegyzést.

Még több képhez lesz itt majd egy link...

Íme: Házak, tájak

Letört a kilincs

Ma 'reggel' 11 körül éppen a toálettre igyekeztem, és miután kinyitottam az ajtót, azzal a lendulettel le is törtem ezt a kis gagyi műanyag kilincset. A baj az volt, hogy utána, hogy ne menjen be senki, amíg távol vagyok, becsaptam az ajtót. Így miután visszajöttem már nem tudtam kinyitni, mert a kis csonkot nem lehetett elforgatni. A tegnapi buli után mindenki húzta a lóbőrt a koliban, úgyhogy ott álltam a folyosón egyedül egy kilinccsel a kezemben. A sokadik kopogásra aztán sikerült Salát felébreszteni, és a svájci bicskájával elhárítani a problémát. A budi kilincsét szereltem le majd installáltam vissza az én ajtómra.

The world's fastest Indian

A ma másik eseménye az volt, hogy vásároltam egy kerékpárt.
/Előzmény: A korábban szerzett biciklit, egy másik fél biciklivel próbáltuk egyesíteni, de nem voltak kompatibilisek. Zoltán, a szakértő, azt javasolta, hogy vegyek egy fűrészlapot, mert talált egy jó kis cangát, igaz első kerék nélkül, és kikötözve, de minden bizonnyal már nem kell senkinek, és ezzel együtt már elég anyag lenne egy teljesértékű bringa kovácsolásához, csak meg kéne szabadítani a fogságból. De én inkább úgy döntöttem, hogy nem szarakodok tovább, és megnézem a belvárosi srác portékáját./
Így hát lementünk a sráchoz a downtown-ba, aki a kertjében mutatta be a gépparkot.
4 darab gépcsodája volt eladó, kiválasztottam azt, ami még nagyjából egyben volt, és csak félig ette meg a rozsda. A kerekei még egész újnak is tűnnek, és lakatot is kaptam hozzá(!). A beruházás 250 krajcáromba került, de a dán férfi szerint, ha már nem lesz szükségem a vasparipára, bármikor eladhatom egy másik szerencsés diáknak.
A bringa elég veterán, van rajta 1 csengő, 1 sebességes és tök kényelmes fehér bőrűlése van. Hasonlít Anthony Hopkins öreg Inidian-jére.

/Szerkesztve/

Nagybácsi lettem!

Ma este 18.18-kor megszületett Szafkó Márk, az unokaöcsém!
A lurkó 4kilóval és 52cm-rel jött a világra egészségesen.

Lincsgyanús

A képen látható gépkocsi vezetője, egy dán férfi nem nézte jó szemmel, amikor a szemébe villant a vaku, pedig csak a mögötte lévő parkolóházat találtam olyan érdekesnek, hogy lefotóztam. Azt hitte, róla akarok anyagot gyűjteni, és azokkal visszaélni, ezért a barátnőjével egyetemben (gondolom) szidni kezdtek a kocsiból vakkantgatva. Nem izgatott, odébbsétáltam, de az úttest másik oldaláról is bámult rám a gyerek, majd kiszállt, és határozottan felém indult. A lányok, akik előttem mentek, nem vettek észre semmit az egészből. Hogy elkerüljem a nagyobb bajt, inkább én is a pasas felé vettem az irányt, és már messziről mentegetőzni kezdtem angolul, hogy "de én csak az épületet fotóztam", erre magyarázott tovább dánul, erre én "I'm just a tourist" :). Közben realizálta, hogy egy fejjel alacsonyabb nálam, és hogy valószínüleg túlreagálta a dolgot, aztán egy szolid "don't take picture" mondattal fejezte be mondanivalóját, és hazament.

Hekkenfeld

Ez volt a diszkó neve, ahova mentünk vasárnap hajnalban. Egész jó hely, földszint+emelet+tetőterasz, a kidobók bivalynyakúak, de jófejek (!), a zene is oké volt, de a sör 20 kr (800Ft), 3,33dl. Zárásig maradtunk, a feka dídzsé szép lassan lekeverte az utolsó nótát, ami meglepő módon valami Nirvana volt, aztán az egyik kolléga a frissen csapolt sört áttöltette velünk műanyag poharakba, aztán szélnek engedett bennünket. Hazafelé benéztünk a lányok kolijába, a Kamchatkába, és az egyik srác javaslatára elhoztunk egy biciklit, amit még ő talált egyszer régen Aarhusban. Így tehát hazatoltam. Ma reggelre valaki elvitte a hátsó kerekét, bár a váltója amúgy is szar volt. Most nem tudom, hogy vegyek-e használtat 500 kr-ért (20ezerFt), vagy figyelgessem az elhagyatott cangákat, és nyúljak egy másikat..
Hazafelé reggel 7 óra fele a srácok -ismervén a járást- bekopogtattak a helyi pékség hátsó ajtaján, hogy nincs-e valami maradék. Kaptak egy fekete szemeteszsákot tele tegnapi zsömlével. Két napja ezen élünk.

/Az 1. bejegyzés időben ezután következik, mert most ültem le betáplálni az eddig történeteket, de nem feltétlenül időrendi sorban jutnak az eszembe, a blogszerkesztésnél pedig nem találtam a bejegyzések sorrendjét állító opciót. Ha mégis van ilyen, írja meg valaki! Így az első néhány bejegyzés nem kronologikusan kerül feltöltésre, ezért elnézéseteket kérem./

Mijokó

Az első nap egy japán nénihez, Mihoko-hoz lettünk beosztva, aki majdnem olyan rosszul ejti az angolt, mint az egyik gimis angoltanár Debrecenben. Ilyeneket mond:
Hakenaszé (How can I say?)
Marcsistori (Multi-storey)
szküll (school)
lán (learn)
de a kedvencünk:
Csimbildingcsip
Nem, ez nem a hokkaido-i sakk válogatott bajnokjátékosa,
hanem: teambuilding trip!
Érdekes, hogy a magyarokon kívül ez a röhejes kiejtés senkit nem zavar.

Viszkiredbullt nyomjunkmá!

Ma a megmaradt 5 kiló zsemléből a srácok mákosgubát készítettek, este meg általjöttek a lányok, és Dia melegszenyó krémet kevert, majd remek szendvicseket sütött! Utána a többiek korábbi dániai buliélményeket adtak elő, meg hasonló finom sztorikat. A kedvencem a gyömölcskenyérből kikanyarodó vastag sárga lábköröm esete volt..

/balról jobbra: Zoli, Sala, (én), Rajmi, Matyi, Laci, Áron és Pali/
/A bejegyzés címadó mondata egyébként Rajmiból dörrent elő egy szimpla beszélgetés során/